Üdvözöljük iskolánk weboldalán

„Teljesen normális, hogy különbözőek vagyunk…”

2015. 08. 24. és 28. között a Pannonhalmi Béla Baptista Általános Iskola, Baptista Inkluzív Akadémiát szervezett. Iskolánkból három tanár vett részt a rendezvényen.

Az első napon az érzelmek személyiségfejlődésre gyakorolt hatásairól, a szociális készségek fejlesztésének lehetőségeiről hallgattunk előadást. Ezt követően a következő előadó bemutatta, hogyan működik egy inkluzív iskola, milyen követelményeknek kell megfelelnie, milyen tulajdonságokkal kell rendelkeznie az ott dolgozó pedagógusoknak. A délelőtti előadások után együtt mentünk ebédelni a közeli étterembe. Délutánonként bemutató órákon vehettünk részt, melyeket a Pannonhalmi Béla Baptista Általános Iskola szakemberei vezettek. Láthattuk, hogyan zajlik az alapozó terápia, részt vehettünk zeneterápiás foglalkozáson, úszásterápián, általános részképesség fejlesztésen, készíthettünk tanórákon használható eszközöket.

A második nap az autizmus spektrum zavarról szóló előadással kezdődött. Megtudhattuk milyen gyakorisággal fordul elő, hogyan lehet diagnosztizálni, mik a legjellemzőbb tünetei, hogyan viselkednek, hogyan gondolkodnak, mivel tehetjük könnyebbé az életüket. A következő előadás a víz és az úszás jótékony hatásairól szólt. Hallhattuk, milyen fejlesztő hatása van a vízben végzett mozgásnak, milyen jellegű problémákon segíthetünk vele.

A harmadik nap reggelén a Pannonhalmi Béla Általános Iskola igazgatója, Tatai Erika mutatta be intézményüket. Iskolájukban nagyrészt problémás gyerekek tanulnak. A tanulók túlnyomó része autista, de vannak enyhe fokban értelmi fogyatékosok, részképesség zavarokkal küzdők is. Ezt követően az alapozó terápia alkalmazásának lehetőségeiről tudhattunk meg sok érdekességet. Milyen tünetek hívhatják fel a figyelmünket a terápia szükségességére, milyen gyakorisággal kell végezni, milyen területeken várható javulás.

A negyedik nap zeneterápiával kezdődött. Meghallgattuk, hogyan „zenélnek” a bolygók, milyen hangok vesznek körül minket a mindennapi életben, hogyan hat ránk a zene, miért szeretünk énekelni. Megtudtuk, hogy a zene mindkét agyféltekét fejleszti. A továbbiakban a komplex művészeti terápiáról és a részképességek fejlesztésének lehetőségeiről esett szó. Az utolsó nap programjába a Szenzoros Integrációs Terápia, a Szabad tanulásos módszer és az SNI tehetséggondozás szerepelt.

Köszönjük a Pannonhalmi Béla Általános Iskola dolgozóinak a lehetőséget, hogy részt vehettünk ezen az érdekes és hasznos rendezvénysorozaton.