Üdvözöljük iskolánk weboldalán

Rendhagyó osztályfőnöki óra

Rendhagyó osztályfőnöki óra

2015.10.19-én az új iskolamissziós projekt keretében a hagyományostól eltérő osztályfőnöki órát tartott Szabó Balázs és Dobozi Sándor  Iskolánkban. 

A diákok számára az órához egy besötétített teremre volt csupán szükség. Az óra témája :
„ Szebbé tesszük a világot!”

Az osztályok egymás után vehettek részt ezen a különleges órán, ahol bevezetésként egy rövid filmet tekinthettek meg tanulóink. A némafilm alatt csupán zenei aláfestés volt halható. Témáját tekintve fiatalokról szólt, akiket a társadalom kirekesztett, megalázott, nehéz sorsba taszított. Majd tanulóink láthatták, hogy Istenhez fordulva új út nyílt meg előttük és az eddigi életük, amit korábban eldobni készültek új értelmet nyert. A filmet nézve és hallgatva a zenéjét sokszor a hideg futkosott végig a diákokon és a jelen lévő tanárokon is. Megható volt és tanúságos, valamint útmutató jellegű is egyben.

Ezt követően Balázs beszélgetett a diákokkal a látottakról, valamint saját magáról is mesélt. Annak ellenére, hogy Szabó Balázs rendszeres vendége Iskolánknak a diákok ennyire testközelből csak most találkozhattak vele. Mesélt nekik életéről, kérdéseket tehettek fel számára a diákjaink. A 45 perc alatt ezt követően még Balázs mindenki nagy örömére több dalt is énekelt valamint más rövid néhány perces film is levetítésre került. Az osztályfőnöki órát ismét egy film zárta, így keretet adva az órának. A filmek vetítését, a fényeket, zenei aláfestést Dobozi Sándor biztosította. 

Összességében elmondható, hogy ez a 45 perc nagyon hasznos volt a tanulóknak. Egy jól előkészített, megtervezett osztályfőnöki órának lehettünk résztvevői. A diákok visszajelzései nagyon pozitívak voltak. Tetszett nekik ez az óra, valamint hogy Balázst így nem csak az iskola egésze előtt énekelve láthatták, hanem ténylegesen karnyújtásnyira. Így ez az élmény sokkal bensőségesebbé vált számukra.

Köszönjük a Baptista Szeretetszolgálatnak, a B49-nek Szabó Balázsnak és Dobozi Sándornak, hogy lehetővé tette számunkra, hogy Iskolánk tanulói részt vehessenek ezen a rendhagyó osztályfőnöki órán.