Üdvözöljük iskolánk weboldalán

Illéssy gasztro kupa

                                           Illéssy gasztro kupa

Az Illéssy Gasztro Kupa – országos ételművészeti verseny, immáron negyedik éve megrendezésre kerülő versenye az Illéssy Sándor Baptista Gimnázium, Szakközépiskola és Szakiskolának, melyen 2015.12.05-én Iskolánk is képviseltette magát.

Diákjaink Berki Lívia és Patai Fanni 10. osztályos eladó tanulók dísz csomagolás készítésében vettek részt a vetélkedőn.

A versenyzőknek két feladatot kellett teljesíteni, amelyeket egy kéttagú szakértő zsűri bírált el. Az első feladatban egy üveg bort, egy könyvet, egy szív alakú konyakos meggyet és egy pólót kellett a rendelkezésre bocsátott anyagokból kreatívan becsomagolni. A második feladatban pedig minden versenyzőnek ugyanazokból az élelmiszerekből egy díszkosarat kellett összeállítani saját fantáziájuk szerint.

Az elkészült műveket a közönség is megtekinthette, fotózhatta. A jó felkészülés és a gondos versenyzés eredményeképpen Berki Lívia első helyezést ért el.

Gratulálunk nekik!

GALÉRIA