Üdvözöljük iskolánk weboldalán

Vendégünk volt dr. M Tóth Éva

M. Tóth Éva „jelenései”

 A Balázs Béla-díjas dr. M Tóth Éva az Eszterházy Károly Egyetem egyetemi tanára, a Mozgóképművészeti és Kommunikációs Tanszék vezetője gyakorló animációs rendezőként volt vendége 2019. 09. 20-án a Grassalkovich Antal Baptista Szakiskola egy évre tervezett Animációs Filmklub sorozatának. Bár a művésznő esti gimnáziumban végzett, de mégis eljutott a Magyar Iparművészet Főiskola grafikus és középiskolai tanár szakára. A kilencvenes évektől reklámügynökségek művészeti vezetőjeként dolgozott, televíziós művészeti műsorokat szervezett (Cirka-Firka), majd a Pannóniafilmhez és annak jogutódjához, a Magyar Rajzfilm Kft-hez került animációs rendezőként, nemzetközi fesztiválokra is kijutva. 2001-től komoly szakírói tevékenységet is végzett (Animare necesse est…, Aniráma, Animációs mozgóképtörténet I.). Ugyanilyen igényességgel állított emléket portréfilmjeiben kortárs rendezőknek is (Orosz István, Rófusz Ferenc, Keserű Ilona, Animare necesse est, 8 rövidfilm magyar animációs mesterekről). 1995- 2004 között önálló grafikusként is bemutatkozott Budapesten és Kaposvárott. Animációs alapító tanár a Kaposvári Egyetem Művészeti Karán, animációs szakalapító a Budapesti Metropolitan Egyetemen, 2017-től pedig tanszékvezető Egerben.

1994 óta monokrómban (fekete-fehérben, kék) gondolkodik , még fő tematikájában is „a fénylő éjszakák” szabad asszociációiban (álmok, víziók, bibliai/történelmi látomások: Amszterdam, Liaison, Et in Arcadia Ego, Jelenések, Lajka-emlék, Vox Animae, Tranzit). Ezért különösen izgalmas színes kollázsfilmje A mi ágyunk, digitálisan megmozgatott képeslapfilmje, a Zenit és a Karinthy Frigyes kisregényből adaptált, vegyes technikájú ízig-vérig „női lélegzetű” Capillária, hisz tüntetőleg elválig az előbb említett tendenciától. Rajztehnikája toll- és tusrajz, kollázs-, fénykép-és grafika mozgatás, valós impresszív mozgókép, sokszor ezek dinamikus, örvényszerű váltakozása, azaz a határok állandó átlépése. Fő képi motívumai: csillagok, tenger, utak, terek, ablak, lépcsők, ágyak, székek, villák, féri és női erők marcangoló összecsapásai, angyalkák és kiskamaszok csacska nevetései.

A szakiskolában a művésznő beajánlása után 7 filmet (Amszterdam, Liaison, Jelenések, A mi ágyunk, Zenit, Vox Animae, Tranzit) néztek meg a tanulók és tanáraik. Zárásként Szűk Balázs művész tanár moderálásával szabad beszélgetés folyt a látott alkotásokról.

 

 


https://www.facebook.com/mozgokep.eger.movingpicture/

https://www.instagram.com/mozgokepmuveszeti_tanszek_eger/

http://vmi.uni-eger.hu/mozgokepmuveszeti_es_kommunikacios_tanszek/index.php

https://uni-eszterhazy.hu/hu/egyetem/egyetem/hirek-1048/c/m-toth-eva-filmjei-hatvanban

GALÉRIA