Üdvözöljük iskolánk weboldalán

Legyél te is tudatos vásárló !

Legyél te is tudatos vásárló!

 

Intézményünk elsősorban szakképzéssel foglalkozik. Palettánkon több olyan szakmai ismeretet átadó képzés található, amely biztos alapot képez a fiatalok életének sikeres tovább építéséhez. A szakmai ismeretek elsajátítása mellett fontosnak tartunk bizonyos életviteli magatartásokra való ráhangolást, ösztönzést is! A megszerzett bizonyítvány mellett meg kell, feleljenek a környezettudatos, önérvényesítő, valamint az egészséges életmódra való törekvés feltételeinek is, hogy munkájuk, életük során minél sikeresebbek legyenek.

Munkánk során törekszünk a minőségi oktatásra, aminek egyik elismert módszere a versenyeztetés. Ebből az apropóból szerveztük meg tanulmányi versenyünket a térségben, ami az idei tanévben, áprilisban került megrendezésre, TUDATOS VÁSÁRLÓ témában, „Kisebb lábnyommal a Földön” címmel, immár harmadik alkalommal.

A versenyünk célja, a fiatalok érdeklődésének felkeltése a fogyasztóvédelem, a tudatos vásárlás, az egészségmegőrzés, a környezetvédelem, az emberi jogok érvénysítése iránt. Erősíteni szeretnénk az etikus, környezetileg és társadalmilag tudatos vásárlást, életmódot. Ki szeretnénk emelni az egyéni választás, az egyén felelősségét a fenntartható fogyasztás megvalósulásában.

A részt vevők közép- és szakiskolai tanulók, akik nem csupán a hatvani középiskolákból, hanem Debrecenből, Vásárosnaményből, Kisújszállásról és Budapestről is neveztek.

Az ország  7 intézményéből 15 csapat regisztrált és oldotta meg az első forduló internetes felületen megadott tesztet, ám a döntő megmérettetésen csupán az első 9 csapatnak volt lehetősége részt venne. A döntőbe jutott két debreceni csapat azonban sajnos nem tudott megjelenni. 

Így 2016. április 28-án délelőtt iskolánkban 7 csapat indult versenybe a győzelemért. A csapatok a döntő 16 feladata felölelte a témakör szinte minden részletét a bevásárló lista írásától kezdve a fűszerek felismeréséig. 4 feladatot az eladó oktató teremben és a számítógép szaktanteremben oldottak meg a diákok.

A vetélkedő végeztével a szakmai zsűri:

Elnök:           Tóth István  Környezeti nevelő

Tagok:            Pálné Ruzsák Mária Gyakorlati oktatásvezető

                      Sánta Gyula Hatvani Fogyasztóvédelmi Iroda képviselője, illetve Nyugdíjasklubok és Idősek Országos Szövetsége, Megyei elnök, Klubvezető,

                      Marosvölgyi Csaba   a zsűrit segítő szaktanár

kiértékelte, a csapatok munkáját és eredményeit.

A három, dobogós sorrend a következő lett:

Helyezés:

1. helyezés: Lónyay Menyhért Baptista Szakközépiskola és Szakiskola, Vásárosnamény, Lónyaysokk csapata lett meggyőző fölénnyel, ami egyben a tavalyi elsőség megvédését is jelentette számukra.

2. helyezés: Illésy Sándor Baptista Szakközépiskola, Kisújszállás, Green Trió nevű csapata

3. helyezés: Baptista Vendéglátóipari Szakközépiskola, Budapest, AFK csapata lett.

 

 

Csapat név

1.

2.

3.

4.

5.

6.

7.

8.

9.

10.

11.

12.

13.

14.

15.

16.

Össz.

1.

Lónyayszaki (Lónyai Menyhért BSZSZSZ)

6

7

5

7

8

9

8

6

13

11

10

5

6

1

9

5

116

2.

Tudatos Illéssysek (Illésy S. Baptista SZKI)

8

8

8

5

8

13

8

5

14

12

4

10

8

2

9

1

123

3.

Lónyaysokk (Lónyai Menyhért BSZSZSZ)

9

10

8

6

8

14

10

7

16

15

10

10

5

4

13

7

152

4.

H2O (ESZC DISZI)

6

5

8

5

7

14

6

7

13

8

9

5

4

3

12

2

114

5.

Green Trió (Illésy S. Baptista SZKI)

7

8

8

8

8

11

8

11

14

14

7

10

5

3

8

8

138

6.

AFK (VIK)

8

9

8

6

9

9

7

9

13

10

7

5

5

2

11

6

124

7.

Eladótanulók (Grassakkovich)

5

7

8

7

9

8

8

10

9

10

5

10

9

2

8

4

119

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Jelen volt még a budapesti EURO Baptista Gimnázium, a hatvani ESZC Damjanich János Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium, illetve a házigazda Grassalkovich Antal Baptista Szakképző Iskola, Speciális Szakiskola és Felnőttek Általános Iskolájának csapata is, akik ugyan nem kerültek dobogóra, ám nagyszerű teljesítményt nyújtva, kijelenthetjük jól érezték magukat a versenyen. 

Mi, a szervezők, azt gondoljuk, egy vidám, jó hangulatú, tartalmas és hasznos információkat közvetítő, hagyományteremtő programot sikerült lebonyolítani. Így a vetélkedő elérte célját, hiszen mindenki olyan hasznos tudást szerzett, amit vásárlás közben is tud majd hasznosítani. Mindenki nyertesnek érezhette magát!

 Hisszük, hogy a jövőben még több iskola és még több fiatal jön el hozzánk és ad számot tudásáról.

GALÉRIA