Üdvözöljük iskolánk weboldalán

Kertész 9.osztály szintvizsga

Kertész szintvizsga

2016. április 04.-én iskolánk kertész szakos, 9. évfolyamos tanulói megmérettettek a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által kiírt szintvizsgán.

A vizsga napján kertész tanulóink megjelentek, hogy számot adjanak tudásukról, eddigi szakmai felkészültségükből, és a sikeres szintvizsgát követően lehetőségük legyen, külső gyakorlati munkahelyen történő alkalmazásukra.

Tanulóink a megbeszélt nyolc órás idő előtt, kicsivel korábban érkeztek, végtelen izgalommal. Várták a vizsga megnyitóját, és hogy mielőbb teljesíthessenek, megmutathassák tudásukat. A megnyitást követően három munkahelyen kellett megmérettetniük magukat. Az első munkahelyen húsz féle kertészeti eszközt, anyagot kellett szakszerűen megnevezni. Ez a feladat egyik tanulónknak sem okozott problémát, vették az akadályt. Nagyobb kihívással kellett szembenézniük a második és harmadik munkahelyen, hiszen itt már abszolút a szakmai gyakorlat és jártasság tükröződött, hiszen pikírozni és dugványozniuk, valamint metszőollót kellett élezniük.

A pikírozás végtelen odafigyelést, precizitást igényel, hiszen a magonc növény fogására is nagy gondot kell szentelni. Mindehhez hozzájárult egy jókora adag izgalom, kézremegés, amely tovább bonyolította a jó teljesítést. Az élezésnél a vizsgabiztosok szeme kikerekedett, mivel lányaink élezési tudása egyik-másik fiunkét is felülmúlta.

Összességében a gyerekek mindannyian jól teljesítettek, a vizsga mindenkinek sikerült, nagy elismerést gyűjtött be iskolánk és gyakorlati képzési helyünk a minőségi vizsgafelkészítésért, előkészítésért.

GALÉRIA