Üdvözöljük iskolánk weboldalán

Grassalkovich tehetségek Egerben

Grassalkovich  tehetségek Egerben

A Heves Megyei Rendőr-főkapitányság 2017. május 20-án rendezte meg a főkapitányság dísztermében a „Ki mit tud?” elnevezésű rendezvényt főként roma fiatalok számára.  Idén iskolánk tanulói is lehetőséget kaptak arra, hogy ezen a versenyen megmutathassák tehetségüket.

Az itt fellépő diákjaink már többször szerepeltek iskolában, óvodában, művelődési központokban, múzeum megnyitón, könyvtárban, idősek otthonában (bábszínpad), de részt vettek iskolai ünnepségeken, tárlatmegnyitókon, jártak felvételt készíteni a Baptista Rádió stúdiójába, szerepeltek élő adásban a Budapest Európa Tévé show-műsorában. Valamint az iskolánk működésének 25. évfordulójára Szűk Balázs által rendezett „Nincs más…” című dokumentumfilm főszereplői (rap-duó, klasszikus gitáros) is közülük kerültek ki. Teszik mindezt úgy, hogy zenélni autodidakta módon tanultak, nem pedig zeneoktatás keretében. Némelyikük 5-6 órát is gyakorol naponta.

Egerben a Ki mit tud? –on összesen három kategóriában lehetett indulni: tánc; vers- és prózamondás; ének-zene.

Diákjaink produkciójukkal az ének-zene kategóriában indulhattak el (rap-duo, klasszikus gitárzene), valamint az iskolánkban évek óta működő bábcsoport is előadhatta produkcióját az érdeklődő közönségnek.

A verseny tanulsága, hogy a roma kultúra szétesőben van. Igazán csak a szóló és csoportos táncok őrizték valamelyest a tradíciókat, a cigány meséken kívül pedig az ének-zenei kategóriában se jelentek meg autentikus dalok vagy hangszerelések. Ezért egy ilyen találkozó országos szintre emelve, egy virtuóz válogatóval is felér. Szinte csak általános iskolai tanulókkal találkoztunk, sajnálatosan, hiszen a roma közösségekből nagyon kevés fiatal jut el a középiskolákba.

Oláh Alexander Beethoven Für Elise-nek gitár-feldolgozásával az ének-zene kategóriában harmadik helyezést ért el. Igen népszerű előadónak bizonyult a saját rap szöveget előadó páros: Balaton Bertold és Jónás László. Mindkét produkció felkészítő tanára Szűk Balázs volt.  

A Grassalkovich bábcsoport a „Tatár mesék” zenés előadásával a zsűri különdíját vehette át.  A bábcsoport tagjai: Bolla Dorina, Erdélyi Bettina, Szabó Balázs, Kelemen Ákos, Halmi Attila. Felkészítő tanáruk Friedrich Tünde.

Az eseményt több helyen is publikálták:

http://www.police.hu/hirek-es-informaciok/legfrissebb-hireink/szervezeti-hirek/ki-mit-tud-tehetsegkutato-heves-megyeben

http://hatvanihirlap.hu/hatvani-sikerek-tehetsegkutaton/

Gratulálunk diákjainknak!

GALÉRIA