Üdvözöljük iskolánk weboldalán

Ballagás 2015

Ballagás 2015

 

A ballagás általában elvállásról visszaemlékezésről szól. Lehetőséget kapunk arra, hogy felidézzük az elmúlt éveket, de mindenek előtt vidám nap a ballagóink, diákjaink és dolgozóink számára is.

Idén 2015.05.08-án került sor arra, hogy ünnepélyes keretek között elbúcsúzhassuk Ruházati eladó 3/11, Élelmiszer és vegyi áru eladó 3/11. és Felnőttek Általános Iskolája 8. osztályos tanulóitól. Az Eladó osztályosok a Tabán úti gyakorlati helyen kapták meg tarisznyáikat és nyertek útra bocsátást. A FÁI osztály pedig a Csaba úton búcsúzhatott el.

Az ünnepi műsorra a hagyományokhoz híven közösen a Csaba úton került sor. Az ünnepi műsorban útjukra bocsátották alsóbb éves diákjaink a végzős osztályokat. A végzős tanulókhoz Berki Lívia intézett búcsúbeszédet, melyben az iskolában tanultak és a diákévek élményeinek megőrzésére bíztatta a ballagó diákokat. A végzős tanulók nevében pedig Berki Mária és Nagy Dorottya adott elő egy-egy verset.

Sor került kimagasló eredményt elért diákjaink érdemeinek felsorolására is, valamint a könyvjutalmak és az oklevelek átadására. A Grassalkovich emlékdíjat idén Berki Henriett Ruházati eladó 3/11. osztályos tanuló vehette át. 

GALÉRIA